A HARMONIKUS BABASZOBA: Must-Have Darabok és Extra Tippek a Baba Kényelméért

 Így legyen tökéletes a babaszoba!

A baba érkezése egy új életszakasz kezdete, ami nagy örömmel és izgalommal tölti el minden szülőt. A babaszoba kialakítása egy fontos feladat a felkészülés során, hiszen ez lesz az a hely, ahol a kisbabád a legtöbb időt tölti majd.

Az alábbiakban összeszedtük neked azokat a kötelező darabokat, amik szerintünk nélkülözhetetlenek egy babaszobából, miközben a baba biztonságát és kényelmét szolgálja egyben.

  • Bölcső, babaöböl vagy kiságy: Kezdetben kisbabád itt fogja a legtöbb időt tölteni. Nekünk a babaöbölre esett a választásunk (a kiságy mellett), hiszen így kezdetben velünk egy szobában alhatott kisbabánk, miközben mégis mindenki a saját kis helyén és nyugalmában helyezhette álomra a fejét. Arra figyelned kell majd, hogy sem a bölcsőben, kiságyban, sem a babaöbölben nem szabad olyan tárgyakat tartani, amelyek veszélyt jelenthetnek az újszülött babára, például rojtok, zsinórok vagy játékok, de akár egy párna is lehet veszélyes. Ezekre amúgy sincs szüksége egy újszülött kisbabának. Amikor lefekteted aludni, csak ő legyen abban kiságyban, ahol a figyelmét felkelheti egy kiságyforgó, vagy egy falmatrica. Ha tippet keresel kiságyhoz, próbáld ki a kombinált kiságyat, ami egyben kiságy és pelenkázó, később pedig átalakíthatod ifjúsági ággyá éjjeli szekrénnyel.
  • Ágynemű: Legyen puha és kényelmes és természetes anyagokból készüljön például pamutból.
  • Pelenkázóasztal pelenkázólappal: Figyelj arra, hogy számodra kényelmes magasságú pelenkázó helyet alakíts ki, hiszen az elején nagyon sok időt fogtok itt tölteni. A pelenkázáson kívül, az öltöztetés is itt fog zajlódni. A pelenkázólapnak kényelmesnek és biztonságosnak kell lennie, oldalt leesésgátlóval rendelkezzen és legyen puha, továbbá jó, ha rendelkezik tárolóhellyel/fiókkal a pelenkázáshoz kellő eszközök számára. Saját tipp, a pelenkázó asztal olyan magasságban legyen, mint a köldököd (Az én derekamnak ez volt kényelmes, így se nem túl magas, se nem túl alacsony 🙂 )
  • Fotel: Akár szoptatáshoz, akár csak szeretnél vele egy szobában lenni, mikor alszik, legyen egy kényelmes fotel a szobában, ahova ketten elvonulhattok bármikor. A legjobb, ha lábtartója is van. De akár egy hintaszék is jó lehet, főleg amikor ringatásra vágyik kisbabád.
  • Lámpa: Figyelj arra, hogy legyen egy éjszakai lámpa, ami elég fényt ad ahhoz, hogy éjszaka láss a pelenkázás közben, de nem olyan erős, hogy elűzze az álmot kisbabád szeméből. 
  • Babakád: Mi az első hónapokban a babaszobában fürdettük kisbabánkat, hiszen ott tudtunk kellő meleget csinálni a napokban. Igazi rituálé szerű fürdetések voltak, így nagyon élvezte a kis picurka.

Ezenkívül adunk pár tippet ahhoz is, mi az ami jó ha van otthon. Ezek a darabok nem feltétlenül szükségesek, de hasznosak lehetnek a mindennapokban:

  • Játszószőnyeg: Akár már újszülött kortól használhatjátok a megfelelő körültekintés mellett. Nagyon jól támogatja kisbabád fejlődését, hiszen először csak megfigyeli a függő játékokat, később pedig már meg is próbálja érinteni őket. Ez mind hozzájárul a mozgásfejlődéséhez.

  • Zenedoboz: A zenedoboz segíthet a babának megnyugodni. A zenedoboz nyugtató dallamokkal segíthet a babának elaludni.

  • Mozgásfejlesztő játékok: A mozgásfejlesztő játékok segítenek a babának a fejlődésében. A mozgásfejlesztő játékok segítenek a babának a koordinációjának és az izomerejének fejlesztésében.

  • Babafürdőjátékok: A babafürdőjátékok pedig élvezetessé teszi a fürdetést kisbabád számára.

  • Babahinta: Már újszülött kortól használhatjátok, akár arra, hogy megnyugtasd kisbabád, akár arra, hogy hozzájárulj és támogasd a fejlődését.

Itt megtalálsz mindent, ami egy babaszobába kell!

Te még mit adnál a listához?

Megjegyzések